KÖSZ, Hankook! - 2024-ben is Hankook dolgozói dönthették el, kiket támogasson a vállalat
2024. április 2-án immár tizenkettedik alkalommal indult el a Hankook Tire Magyarország Közösségi Összefogás
a Szebbért (KÖSZ, Hankook!) programja, amelynek keretében a Hankook dolgozói saját lakóhelyükön végezhettek
önkéntes munkát, a célok megvalósulását pedig a Hankook anyagilag támogatta, ezzel hozzájárulva a helyi
közösségek épüléséhez.
A program 2013-as indulása óta 300-nál is több projekt valósult meg. 2023-ban a dolgozók mintegy 30 helyszínen,
több száz munkaórával járultak hozzá környezetük szebbé és jobbá tételéhez.
A Hankook számára kiemelten fontos a társadalmi fejlődés és a fenntartható jövő támogatása. A KÖSZ, Hankook!
program keretében pedig olyan lokális kezdeményezéseket támogathatunk, amelyek kollégáink számára is
jelentőséggel bírnak. Munkatársaink révén sokszor egészen specifikus, a közösség mindennapi életére ható
kihívások jutnak el hozzánk, amelyeket külső szemlélőként nem biztos, hogy észre vennénk. A program így
egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy dolgozóinkkal közösen, összefogva érjünk el valódi változást helyi
szinten is
– mondta Roy Katalin, a Hankook Tire Magyarország kommunikációs vezetője
A KÖSZ, Hankook! lehetőséget teremt arra, hogy a vállalat által nyújtott anyagi támogatások irányáról és
felhasználásáról a munkavállalók döntsenek. A program alapelve, hogy a dolgozók és a támogatott szervezetek
képviselői csoportosan végezzenek önkéntes munkát saját lakóhelyük közösségei érdekében. Ehhez a munkához a cég
anyagi támogatást biztosít, amelynek feltétele, hogy az egyes önkéntes projektekben résztvevő kollégák a vállalt
feladat teljesítését és az önkéntes munkát maguk szervezzék meg és végezzék el a megadott határidőn belül.
A 2024-es Kösz Hankook! programban a vállalat 40 projekt megvalósítását támogatta 23 millió forinttal. Ezek
egyike volt a dunaújvárosi Útkeresés Segítő Szolgálatnál egy játszótér kialakítása, amihez a cég 3 millió
forinttal járult hozzá.
2024-ben is dönthetnek a Hankook dolgozói, kiket támogasson a vállalat: indul az idei KÖSZ, Hankook! program
- 2013-ban indította útjára a Hankook Tire Magyarország a KÖSZ, Hankook! programot, amellyel a helyi
közösségek támogatásán keresztül járul hozzá a fenntartható jövőhöz és a társadalmi fejlődéshez
- A Közösségi Összefogás a Szebbért program keretében 2023-ban újabb 30 projekt készült el a vállalat
dolgozóinak jóvoltából, önkéntes munkájukat a Hankook anyagi támogatással segítette
- A 2024-es programban ismét a dolgozók tehetnek javaslatot arra, milyen területen szeretnének önkéntes
munkát végezni
Rácalmás, 2024. április 2. –
Ismét elindult a Hankook Tire Magyarország Közösségi Összefogás a Szebbért (KÖSZ, Hankook!) programja,
amelynek keretében a Hankook dolgozói saját lakóhelyükön végezhetnek önkéntes munkát, a célok megvalósulását
pedig a Hankook anyagilag támogatja, ezzel hozzájárulva a helyi közösségek épüléséhez.
A program 2013-as indulása óta 300-nál is több projekt valósult meg. 2023-ban a dolgozók mintegy 30 helyszínen,
több száz munkaórával járultak hozzá környezetük szebbé és jobbá tételéhez.
A Hankook számára kiemelten fontos a társadalmi fejlődés és a fenntartható jövő támogatása. A KÖSZ, Hankook!
program keretében pedig olyan lokális kezdeményezéseket támogathatunk, amelyek kollégáink számára is
jelentőséggel bírnak. Munkatársaink révén sokszor egészen specifikus, a közösség mindennapi életére ható
kihívások jutnak el hozzánk, amelyeket külső szemlélőként nem biztos, hogy észre vennénk. A program így
egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy dolgozóinkkal közösen, összefogva érjünk el valódi változást helyi
szinten is
– mondta Roy Katalin, a Hankook Tire Magyarország kommunikációs vezetője.